Kezdem azt érezni, hogy amit elmondhattam, azt elmondtam. Ha valami említésre érdemes történik, itt megjelenik. De az ÉlményPark Blog továbbra is napi szinten működik.

Az összes elmélet lehet igaz

Könnyű lenne csak annyit írni, hogy valamelyik valóságban biztos igaz. Vagy arra hivatkozni, ha istent definiálni tudod, már létezik. Az olvasók azonban általában a bizonyítékoknak hisznek és bár biztosan voltak már teljesen valóságos álmaik, akkor is csak ezt az egy valóságot érzékelik. Legalábbis ébren. A szemükkel.

Amikor a különféle elméletek megjelennek valamilyen esemény által kiváltva, az internet tele lesz mindenféle elméletekkel. Ennek az az oka, hogy sok ember sok tudatszinten van és minden tudatszintnek, azon belül is minden látószögnek meg van a maga igazsága. Ezekre nem lehet azt mondani, hogy hazugság, csak azt, a saját látószögeden nem nevezhető igaznak. De attól még lehet az.

Amikor egy ember elkezdi spirituális fejlődését, egy adott látószögről indul, ahol olyan sem létezik, hogy spiritualitás. Megtapasztal valamit, amit a másik ember nem és a figyelme e furcsa dolog felé fordul. A megtapasztalása miatt már egy másik látószögre került, ahol ő a megtapasztalást igaznak látja, míg a másik ember hazugságnak, hisz ő azt nem tudja visszaigazolni. Ha az előbbi ember ír egy posztot a megtapasztalásáról, mindenki más mondhatja azt, hogy amit olvas, az egy beteg összeesküvés elmélet. Mivel olyanok, akik nem tapasztaltak még semmit többen vannak, meg is szavazhatják, hogy az egész egy kitaláció és így igazuk is lesz.

Most nem térnék ki arra, hogy olyan sem biztos, hogy létezik, hogy kitaláció. Csak magasabb dimenziós érzékelés van, amit az ember igyekszik belegyömöszölni az egy darab fizikai síkon létező valóságába. Ám a világ ennél sokkal tágabb és ilyenkor picit sajnálom azokat a weboldalakat, amik mindig olyan dolgokat jósolnak meg újra és újra, amik nem következnek be. Pedig bekövetkeznek, csak ebben a valóságban mentesültünk tőlük. Ilyen például a világvége, ami már elég sokszor bekövetkezett. Ám ha körbenézünk, a világ itt van, vagyis akik ilyesmiket állítottak, biztosan hazudtak. Nem, nem hazudtak, csak téged nem érintett eddig ez az esemény. Vagy már túl is vagy rajta és ez már egy másik világ, ahol elvesztettél minden más emlékedet az itteni emlékeiden kívül. Mindkét esetben azt fogod érzékelni, hogy semmi ilyesmi nem történt.

Ha itt befejezném, akkor is teljes lenne az írásom. Elhangzottak benne általános dolgok, amiket máshol is el lehet olvasni. Elhangzott benne olyan meglátás, amitől már egyedivé válik és elhangzott benne saját megtapasztaláson alapuló új információ. Mégis hiányérzet keletkezik abban, aki ennél gyakorlatiasabb. Az Uri Geller Show-ban indult egy idősebb versenyző, aki úgy a közepe táján kiesett, pedig az ő tudománya felülmúlta a győztesét. Csak nem volt olyan látványos. Nem találtam egy előadását sem a YouTube-on, így csak az emlékeimre tudok hagyatkozni. Mert ő tudta azt, amivel bizonyíthatnám a következőket. Ha emlékeztek arra, állt egy táblánál és kérte, hogy a vendégek mondjanak számokat. Azokat ő beírta egy táblázatba, ami így a végére tele lett mindenféle számokkal. Amikor elkezdte ezeket vízszintesen és függőlegesen összeadni, a végösszegek a vendégekkel kapcsolatos számokká álltak össze, mint pl. születési év meg ilyesmik.
 
A Hologram tanulmányozása során jöttem hasonló dolgokra rá. Ezek egyike az, ha valamit csak te tudsz, akkor te leszel az, akinek egy jövőbeni eseményen ott kell lennie, vagyis nem történhet veled semmi olyan, ami ezt megakadályozhatná. jöhet ellened a viág legjobb mágusa, akkor sem fog tudni tenni semmit, mert a jelenléted forrása-oka a jövőben van. Azt meg mertem csinálni, hogy egyáltalán nem állítottam fel magamra védelmi rendszert, hogy ezt az elméletet leteszteljem és csak figyeltem, mi történik. Valami mindig történt, én pedig itt vagyok. Egyre erősebben kikeveredve minden konfliktusból. Az előző írásban sem a hasamra ütöttem azzal kapcsolatban, amit írtam, hanem egy hasonló hologram kísérleti eredményről számoltam be. Időnként érzékelek olyan embereket, akik engem érzékelnek és csak itt jegyezném meg azt, hogy amikor ők azt állították, hogy egy csaló vagyok, a maguk látószögén igazuk is volt. Engedjétek meg, hogy egy kicsit elkanyarodva a témától emeljem ezt a látószöget. Elég ehhez egy pici információ is.

Nem vagyok csaló, inkább felfedezőnek és bátor tesztelőnek nevezném magam. Ők pedig olyan folymatokba láttak bele, amiket nem értettek. A maguk látószögén meg volt rá a magyarázatuk, ami igaz is volt azon a látószögön és igaz volt az enyémen is a sajátom. Azt teszteltem, igaz-e az, hogy az ember hite nagy hatással van arra, mi igaz és mi nem az adott ember számára. Ha én nem csinálok semmit, még védelmi rendszert sem húzok magamra és velem szemben elbukik a legnagyobb mágus, aki a Földön él, akkor a környezetében lévő emberek, akik tudják mi történt, magyarázatot keresnek és ez után elkezdenek hinni valamit. Amit hiszel, neked az van. Úgy lettem én a világ legnagyobb mágusa, hogy nem csináltam semmit. Illetve egy dolgot igen, elkezdtem pofázni a weboldalaimon és kiderült, ösztönös tehetségem van ahhoz, hogy a legjobb időben a legjobb dolgot úgy írjam ki, hogy valójában fogalmam nem volt arról, mit miért csinálok. Mert nem nekem kellett tudnom, hanem azoknak, akik olvassák. Ez aztán egy olyan megakísérlethez vezetett, amiben már az ellenfeleim fölötti segítőket is elkezdte érdekelni, meddig lehet ezzel elmenni. Jelentem, a végéig. Eddig minden más képességemet elzártam és nem használtam soha semmilyen technikát a pofázáson kívül. Itt értem el a legjobb eredményt, ebben a valóságban és sehol sem tojtak be ennyire tőlem, mint itt. Mert nem a saját hitemet használtam, hanem az övékét.

Minden elmélet, amit valaki a saját látószögén megfogalmaz, ilyen hiteket generál. Az olvasók nagy része nem is tudja magáról, hogy mekkora spirituális ereje van, mert azt hiszik, hogy ilyesmi nem létezik. Ha én magasabb dimenzióból nézem a 3D-t, sokszor csakis tőlem függ, mi legyen az igazság. Mert csak annyit kell tennem, hogy sok ilyen igazság közül kiválasztom azokat, amik az enyémhez logikailag illeszkednek.

A hologramnak van még egy érdekes tulajdonsága, amit az angol nyelv fogalmaz meg a legrövidebben: all in one. Olyan események képében, amik oka egyszerre lehet egymástól teljesen eltérő dolog. Azaz ha valaki egy esemény okát megírja és te olvasol egy teljesen más elméletet ugyanarról, az mind lehet igaz egyszerre is, ami benned akkor áll össze, ha a megfelelő látószögön vagy. Amikor a spirituális fejlődésed során rájössz, hogy itt nagy események is megtörténhetnek csak neked és csak miattad, ne ess abba a csapdába, amibe ilyenkor sok ember szokott. Hogy ettől túldimenzionálod önmagad és annak fontosságát. Mert lehet, hogy csak a hologramnak ezt az érdekes tulajdonságát látod közelről.