Kezdem azt érezni, hogy amit elmondhattam, azt elmondtam. Ha valami említésre érdemes történik, itt megjelenik. De az ÉlményPark Blog továbbra is napi szinten működik.

Idővonal helyreállítás

Ti biztosan azt hiszitek, ez a valóság a normális állapot és az idegen erők azok, akik meg akarják változtatni. A helyzet az, hogy ez pont fordítva van. Ez a valóság egy megváltoztatott idővonalon van és akik meg akarják változtatni, valójában helyre akarják állítani az idővonalat.

Ám nem lehet elmenni amellett, amivé ez a világ változott. Már évekkel ezelőtt rájöttem erre és egyrészről besegítettem abba, hogy az idővonal helyreálljon, másrészről kiemeltem ezt a világot, ami forrásvilág rangot kapott egy új idősíkon. Azaz innetől kettéválik a történet és ezt úgy mondom, hogy már az ötvenes évektől megkezdődött ez a folyamat. Azaz az első ilyen másolatot több is követte. Én azt csinálom, hogy az utolsó ilyen hullámmal hagyom el ezt az idővonalat, hogy az utolsó forrásvilág verzióval zárjam is le a Kaput.

A helyzet az, hogy sokan vannak, akik megfelelnek a fejlett ember paramétereinek. Őket, vagyis minket már nem lehet visszaterelni egy olyan életbe, ahol ez a környezet tart. Az elemzéseim szerint a következő történhetett. Az előző galaktikus civilizáció, avagy a globális civilizáció galaxis méretben egy nagy háborúval omlott össze, amiben eltűnt az a faj, akik azt a világot létrehozták. Azok az idegenek, akik körülöttünk vannak többnyire az ő leszármazottaik. Körülbelül úgy érdemes ezt elképzelni, ahogy a Római Birodalom járt és mi most ilyen értelemben a sötét középkorban vagyunk egy olyan bolygón, ahol pár faj összeállt és megpróbálták újra létrehozni azt a fajt, akik annak idején a galaktikus civilizációt létrehozták.

A kísérlet úgy ahogy sikerrel járt. Sikerült 3112 embernek elérnie azt a fejlettségi szintet, amin az egykori emberiség volt és még nem lehet pontosan tudni, a fiatalabb generációk közül mennyinek lesz még erre esélye. Ez a történet a magasabb dimenziós lehetőségek figyelembe vétele nélkül egyáltalán nem érthető és meglehetősen agyament elméletnek is hat. Azok figyelembe vételével azonban köszönettel vissza is adhatjuk azoknak ezeket a valóságokat, akik erre az időre rendelkezésünkre bocsátották az idővonalat, ahonnan minden bizonnyal el fog tűnni az ember és a bolygó visszakapja a saját fejlettségének megfelelő állapotot. Ebben a történetben alacsony látószögön sok ellenség valójában barát és sok barát valójában ellenség, ezért erre is különösen figyelni kellett, mert az emberi lélek ezt traumaként is megélheti. Pláne úgy, hogy sok barát emberként nem is tudja, hogy ő ellenség és az emberi alakjaik fel is vették a harcot tulajdonképp a sajátjaikkal szemben és ez fordítva is így néz ki. Ezért inkább úgy dönöttem, mint magasabb dimenziós problémamegoldó, hogy ezek tisztázását nem is erőltetném, hanem az emberek kicserélésével tisztázom a helyzetet. A multiplex vetítésben, amire a forrásvilág rang jogosít, úgyis számtalan variáció áll rendelkezésre, hogy ne kelljen azonnal mindenkire ráerőltetni a döntést.

Hogy milyen volt a régi emberiség? Ha ránéztek a világelitre, nos nem ilyen. Őszintén szólva nekem, aki gyerekként még emlékszem az igazi Földre, a mai emberiség inkább feltupírozott ősemberekre emlékeztet, akik közül pár ezren felnőttek a feladathoz és magját képezhetik annak a gigantikus helyreállítási műveletnek, amibe most belekezdünk. Olyan sok részlete van ennek a váznak, amit itt egy írás méretében leírok, hogy könyvet lehetne kiadni belőle, de ennek nem lenne sok értelme, hisz a "mit" az le van programozva eleve elrendeltetett és a "hogyan" az, ami biztosítja a szabad akaratot. A tervezésnél pedig a szabad akarat jelölte ki a célt és a program magasabb szintek biztosították hozzá a garanciát. Ezért nem vagyok szuperjós és nem látom előre a dolgokat, hanem csak a képességeimet használva következtetek. Hisz ha előre látnék mindent, az olyan lenne, mint végignézni egy filmet, aminek ismerem a jeleneteit. Azok érthetik ezt meg, akik szeretnek rendszeresen színházba járni és egy darabot már sokszor láttak, viszont nem is ezért nézik meg többször, hanem a színészek játéka miatt. Itt azonban a színészek improvizálnak, miközben letérnek az ívükről és az a nagy attrakció, hogyan kerülnek vissza rá. Ezt az improvizációt nevezzük mi szabad akaratnak, ahol a döntések akár párhuzamos valóságokat is létrehozhatnak. Most tulajdonképp a színészeknek beszélek erről, akik látószöge nincs ezen a szinten, ám biztos vagyok abban, hogy ezek az információk sok improvizációt (azaz váratlanságot) idéznek elő sokaknál, míg másokat épp ellenkezőleg, visszatérít az ívükre.

Felvetődik a kérdés, hogy én leszek-e az, aki itt nagy földi hatalmat szerez és létrehozza a globális kormányzást. Ugye az emberi természet ilyen. Először ellenszenves nekik az ilyen ember, akiből akkor lesz rokonszenves, ha látják, hogy a szemük előtti alternatíva nem túl bíztató és senki sem mer vezér lenni egy életveszélyes felkelésben. Tényleg nem tudom, mivel a saját szabályaim rám is vonatkoznak és az ide illő passzus az, hogy "a legalkalmasabb, legrátermettebb az adott feladatra". Egy kicsit türelmemet vesztettem a majmokkal való kommunikációt illetően, ami a diplomáciai út helyett a problémától való gyors szabadulás felé vinne engem, amit a köznyelv agyonlövéseknek látna, ezért felcsillant a remény arra, hogy van köztetek valaki, aki hiába van nálam alacsonyabb tudatszinten, mégis alkalmasabb erre a feladatra. Az én világomnak is van jövője, akikkel kommunikálni is tudok. Az igazsághoz az áll a legközelebb, hogy egy csodás világról, egy igazi földi mennyországról számolnak be a túlélők. Ezek olyan szerepek, amiket nem játszhat el egy ember. Egy ember azt játszhatja el, ami az ő szerepe, amire ő a legalkalmasabb és legrátermettebb. A paraméterek szerint és ha ez neked nem tetszik, hidd el hogy tetszeni fog egy másik világban, ahol minden a te szájízed szerint történik és ez is a multiplex vetítés lényege.