Kezdem azt érezni, hogy amit elmondhattam, azt elmondtam. Ha valami említésre érdemes történik, itt megjelenik. De az ÉlményPark Blog továbbra is napi szinten működik.

A felelősség

A kollektíva által megszállt embereknek nincs önálló döntési jogkörük, hisz mindent egy terminál a kollektíva intéz. A kollektíva jogrendje tehát nem az igazságról szól, hanem arról, hogy mindig a főnöknek van igaza. Baj esetén pedig kineveznek pár bűnöst, akik elviszik a belhét. Többnyire azokat, akik időben figyelmeztetnek a problémákra, hisz akkor nekik lenne igazuk, ami merénylet a kollektíva rendjére nézve.

Mondom én hogy csináltam. Nyomzást indítottam, aminek keretében felderítettem a teljes rendszert és annak működését. Ki is akadtak fönn, mert azt hitték, az embereik hűségesek. Pont annyira, mintha holnaptól Orbán nem tudna fizetni az oligarcháinak. Kiderült a zsidók és a cigányok szerepe, érdekes módon most már nem hallom föntről a mannát, ami addig az volt, hogy kinn a cigányok nagyon menők. Hát itt nem azok és a saját értékrendem alapján működő szkennerek is engem bizonyítanak.

Rátaláltam a főbűnösökre, felderítettem az okokat és a mögöttes érdekeket. Ám ez még önmagában semmit nem ér egy feudális közegben, mint ami fönn/kinn van az igazság érvényesítésének képessége nélkül. Mivel egyre erődösöm és szerzem vissza azokat, amiket elszedtek tőlem, amíg a tudatom melózott a magasabb dimenziókban, lassan kiderül, hogy az Energiacsap is nálam van.

Jelenleg is zajlanak a tárgyalások, már ha ezt annak lehet nevezni. Pár éve aki már akkor követett emlékezhet arra, hogy bejelentettem, hogy lejárt az az idő, amit arra szántam, hátha előkerül egy értelmes lény, aki be is tartja a szavát és garanciát is ad rá, nos csak röhögtek. Szerintem ma ez már közel sem olyan vicces, nos ennyi év kellett ahhoz, hogy az ÉlményPark gyorsindítása realizálódjon. Ez az ÉlményPark biztosítja számomra az igazság érvényesítésének képességét, mert ő nem fogják. Megszületett, elindult, ideért.

Most a hallgatók a felelősséget fogják megtanulni, mégpedig az egyetlen formában, ahogy ők képesek erre. Amikor beszéltem nekik a fejlett világról, aminek ennek a világnak már lennie kellene, azt válaszoltak, hogy nekik én ne dumáljak, mert ők csak megtapasztalással tudnak tanulni. Figyelem, egy okatatási kánaán vár rátok!