Kezdem azt érezni, hogy amit elmondhattam, azt elmondtam. Ha valami említésre érdemes történik, itt megjelenik. De az ÉlményPark Blog továbbra is napi szinten működik.

Az amerikai ufóvédelem

Itt nincs csak fehér vagy csak fekete. Az idegen kapcsolatfelvételnél az egy idealizált elképzelés, hogy a fejlett idegenek (akik pont ott fejlettek, ahol mi szeretjük látni a fejlettséget) majd jönnek és önzetlenül megmentik az emberiséget. Hisz ilyet mi se tettünk soha. Ahol fejletlenebb népet találtunk, ott annak kellett alkalmazkodni. Itt sincs ez másképp.

A duma is ugyanaz. Hogy önzetlenül jönnek és milyen jó lesz utána. Ez ugyanolyan politika, amilyen a Földön van. Tényleg jobb lesz, csak nem biztos, hogy ezt a helyiek többsége is így látja. Pláne abban a nehéz helyzetben, ha valaki rájön, hogy ő a támadók ébredező embere, akkor döntenie kell. Hogy ember marad, vagy asszisztál az emberiséggel kapcsolatos idegen tervekhez. De nagy többség egy harmadik utat választ, nem akar tudomást venni a dologról.

Az idegenekkel kapcsolatban már többször megjegyeztem, hogy veszélyesség tekintetében, már ahogy mi értjük, mi sokkal veszélyesebbek vagyunk náluk. Az ő veszélyességük abban rejlik, amiben a nyugati kereszténység volt Árpád magyarjai szemében. Azaz van körülöttünk egy világ, ami nem tolerálja ezt az életmódot, ami itt a Földön van. Amikor azt mondom, hogy megszállom a bolygót és én leszek a Föld ura, akkor gyakorlatilag konfrontálódom az idegenekkel az egyetlen általam elérhető módon. Vagyis megfelelek az idegen elvárásoknak, ám mégis fenntartom a liberális demokráciát. Mert mint a bolygó urának, ehhez jogom van. A katonai fejlesztéseket pedig azért nem állítottam le, mert ez sokaknak nem fog tetszeni. Miközben nálam ezek, akik ma Amerikát vezetik ugyanolyan ellenség státuszban vannak, mint az ellenük felvonuló idegenek.

Az idegenekkel kapcsolatban van még egy lényeges információ. Ők nem az egyéni tudatok együttélési rendjének civilizácviós környezetében szocializálódtak. Megtehetem, megteszem. Ez az elvük. Az, hogy itt vannak, akiknek ez nem tetszik, azt leszarják, mert ha ők valamit megtehetnek és képesek meg is tenni, akkor az isten szándéka. Azaz ha az ameikaiak lőnek ezekre az ufókra, azt kurvára meg tudom érteni és amikor már nagyon tele a faszom velük, én is rájuk szoktam lőni egy másik platformon. Mint ahogy időnként az amerikaiakra is lőnöm kell. Fura helyzet ez, mert itt a Földön nem vagyok senki szemében semmi, kinn meg már a legfelsőbb lényként beszélnek rólam, igaz még csak a paplan alatt.

Az is jó kérdés, utána mi lesz ezekkel az orbánviktorfélékkel, akik tevőlegesen hajtják végre az idegen terveket. Nekem van rá egy ötletem, amit szalonképesen tudatpozíciós utazási irodaként kommunikálok. Ilyenekkel tele van Amerika is. Ami a kavart okozza, hogy emberként a többség tiltakozik, ezért úgy csinálják, hogy ez csak későn essen nekik le. Az ilyenek, mint én, akik időben átlátják ezt meg valami nyomorult hülyék lesznek, akikre nem kell hallgatni.