A Szeretetről

Le kell szögeznem elsőként azt, hogy a Szeretetben élő bolygókon félreértik a szeretetet, mert a gondoskodás lett belőle. A Földön is pont annyi szeretet van, mint bárhol máshol, ám a szabadság olyan dolgokat is mellé tett, aminek egy részétől a fejlett ember szívesen megszabdulna. Amikor létrehoztam a multiplex vetítést, azt pont a Szeretet diktálta, hisz akik nagy hangon hirdetik, azok minden világot a maguk gondoskodása alá akarnak gyűrni.

Ki fizet neked ezért?

Ezt a kérdést valaki olyan tette fel nekem egy emberen keresztül, aki elképzelni sem tudta, hogy valaki ilyesmit bevállal csak úgy. Mondjuk a világért. A pillanat varázsában tovább gondoltam a dolgot és egy kicsit megtréfáltam az illetőt. Azt válaszoltam, hogy "a szabadságharcosokat sehol sem fizetik, de övék a hatalom, ha győznek".

A változás nehézségei

Valójában  csak egy van.

Két terület, ami felülvizsgálatot vár

A munkám egy része az, hogy tárgyalásokat folytatok a beavatkozókkal, hogy nekik min kellene változtatni és most két olyan területet érintek, ahol nekünk kell változtatni. Mind a kettő a kapitalista rendszer szerves része, azért biztosan nem lesz könnyű. Nem arról van szó, hogy ezeket töröljük el, hanem arról, hogy találjunk nekik egy olyan formát, amitől nem válunk feléjük ellenségessé. Több ilyen terület van, de most csak kettőt érintek.

Rasszok

Azaz a 3D-be máshonnan vetülő emberek. Ha valaki rasszista, akkor gyakorlatilag a rendszer helyreállításnak híve, ami mögé a helyzet meg nem értéséből fakadó ideológiákat gyártottak. Ugyanis a 3D-be eltérő pontokból vetülő dimenziónális anomáliát például a kevredés okozza.

Eszmerendszerek

Az eszmerendszerek úgy alakultak ki, hogy pár nagyobb látószögön ember igyekezett kitalálni valamit, amivel az alacsonyabb látószögű embereknek utat tud mutatni a fejlődésre. Higgyétek el, ez nem könnyű. Ezek az emberek a tudatosság egy másik szintjén voltak és tisztában voltak azzal, hogy próbálkozásuk majdnem reménytelen az irigység, a profit és a kicsinyes hatalomvágyak tengerében.

Jelek, amit nem ért meg az ember

Vagy nem akarja megérteni. Ilyen volt a 2008-as gazdasági válság is, ami kiváló alkalom lett volna a pénzrendszer átalakítására, ehelyett adófizetői pénzből feltőkésítették a problémát okozó bankokat és minden ment tovább. Érdekessége egy lehallgatott és nyilvánosságra kerülő telefonbeszélgetés bankvezetők között, akik röhögtek az adófizetőkön. A bankok köszönik jól vannak és Csányi szerint 5000 milliárd hiányzik a banktulajdonosok zsebéből. Igen, a zsebükből!

Kína politika

Nem osztom a nyelvalapú magyar külpolitika álláspontját a kérdésben, ám elfogadom az Egy Kína elvét.

Hálaadás

Köszönöm istenem, hogy itt lehetünk ebben a gyönyörű országban, hisz ha dédapáink nem gyilkolásszák halomra az indiánokat és zárják őket rezervátumokba, akkor ez most nem adatik meg a te mélységes kegyelmedből.

Világbajnok

- Lehenél világbajnok.
- Ha tudod, hogy minden évben rendeznek csirkefesztivált és látod, hogy magasba emelnek egyet, nem tök mindegy, hogy hívják azt a csirkét?
- A csirkék világában nem.
- Már ha értenek a csirkék ebből valamit.

Ugyanaz a világ

A segítőkkel történő kommunikációnak van egy nagy problémája, azon túl, hogy azonos fogalmak alatt a felek sokszor mást értenek. Ez pedig az, hogy nem ismerik egymás látószögét. Így hiába mondanak igazat egymásnak, a másik azt teljesen félreértheti.

Psi Holo Gia

Voltak, akikben felvetődött, hogy ha valaki 20 éve csinálja ezt, abba akár bele is bolondulhat és hogy ilyen értelemben mi a helyzet velem. Erre végig figyeltem azon az áron is, hogy bátran eleresztettem magam a blogjaimon, aminek többségét amúgy bezártam. De most szólok, hogy ehhez olyan személyiség is kell az olyan agy mellett, mert a fő nehézséget nem a magány okozza, hanem az emberi szemmel nézve elképzelhetetlenül hülye idegenek, akikkel nem tudom elkerülni a gondolatkommunikációt.

Földönkívüli rancs

Akinél nincs History Channel, az nem sajnálja, hogy nem látta, mert nem is tud róla. Nézzetek vissza később is, mert a sorozat még nem ért a végére.

Még tágabb világ

Biztosan vannak olyanok, akiknek kedvük van olvasni. Hasonló témával foglalkozik egy mostanában ötgékorrodált, de attól még elképszető előadást lenyomó ikonikus alak, ha videózni több kedved van. De a kettő együtt jobb.

Amerikai Álom

Sosem értettem a Gordon Ramsey főzőműsorokban, hogy a versenyzők miért nevezik álommunkának azt, hogy egy veszélyes és zsúfolt helyen rabszolgaként kell irtó nagy tempóban robotolni. Ezzel a példával vezetném be az Amerikai Álomról alkotott gondolataimat, amit mindenki valamiért minimum hollywoodi belépési ponttal képzel el. Pedig Amerika ennél sokkal nagyobb, ami mellett Hollywood és a fölötte álló gazdagok szintje is eltörpül.

Tágabb világ

Amikor arról beszélek, hogy napi kapcsolatban vagyok az idegenekkel, alapvetően hülyének néznek, de minimum kérdőjelet tesznek hozzá. Pedig ez kinn egyáltalán nem olyan nagy dolog, mert mindenki ezt használja. Ez a holografikus szint, ahol a gondolatok előtt nincs távolság. Ezért nincsenek rádiójeleik és mobiltelefonjuk. Ide az ember csak komoly felkészültséggel való, mert vadak lennénk, mint ahogy a gondolatainkkal azok is vagyunk. Ha kiütöttem innen őket, én fogom fenntartani utána a "kerítést", mert nem célom vadakkal elárasztani az univerzumot. A gondolatkommunikáció a magyarok ősi anyagában, az Arvisurában is szerepel, mint a társbolygóinkkal történő kapcsolattartás módja. Ebben a videóban erről lesz szó és nem csak erről, mert majd meglátjátok, hogy újabb kérdések születnek.

Energiáid elrablása

Ezzel szemben a mi síkunk védtelen. A szakrális csatornát használják, azaz istenként jelennek mindenhol meg, amivel tarolnak mindenhol ebben az erősen valláscentrikus környezetben, amiben a mi beavatkozóink is élnek. Az ilyen magas dimenzió előnye, hogy nyomzást tudok folytatni, honnan is jöttek és hol törtek be a mi univerzumunkba.

Hogyan manipulálnak téged?

Kiderül ebből, hogy mi a bajuk az új középkor híveinek a civil szervezetekkel és az is, hogy a média olyan hatással van a társadalmakra, ami már túl megy a korrektség határán.

Majmozás

- Ha ennyit majmozod az embereket, sokan elfordulnak tőled.
- De sajnos nem elegen.

Egy másik ateista nyilatkozata

Aki ennyi ideje van a szakmában, csak rájött arra, amire én. Ám ha rá is jött, semmi jelét nem mutatja. Illetve mutatja a jelét, csak ezt a jelet kevesen olvassák. Az új családban nem lehet családtag olyan, aki ne mutatna be egy új családhoz illő mutatványt. Tudjátok, ha bukunk, akkor együtt bukunk és ez az érdek felülírja a hivatalos szöveget. Ám a dolgot a másik irányba is meg kell valahogy magyarázni, hisz itt a közös pénz vesztette el közös pénz jellegét. Ugyanúgy BTK, mint a többi. A művész úrnak nagy a beszélőkéje, a lényegről mégsem mondott semmit.

Beszélgetés az ateista istennel

Kicsit több info a kelleténél.

Melyik oldalon állsz?

- Te kivel vagy?
- Miért lennék én bármelyik majommal is?

Föld rendbetétele

Sokáig nyitva tartottam egy csatornát arra, hogy valaki illetékes megjelenjen és egyeztessünk arról, hogyan épüljön föl a Föld hierarchiája, mielőtt leprogramozom és élesítem a rendszerben. Senki sem jelentkezett, így magam végeztem el ezt a munkát, amiről most beszámolok.

A spirituális hatalomvesztés tünetei

Legjobb hasonlatom az, hogy olyanná válnak az emberek, mint a viagrához szokott, de ahhoz hozzá nem jutó pénisz. Még a takarítók is kiröhögik, mert ami addig karizmatikus hatású volt, az szánalmassá változik.

Nemzeti katasztrófa

A fidesz. A rendszerváltás helyett gengszterváltás történt. Megrázó képsorok jönnek.

Az ezoterikus világ és a kormányközelség

Két megjegyzés az elején. Az első az, hogy az ezoterikus világ már kezdettől fogva jelen van a történelemben egyházak néven. A másik pedig az, hogy a jelenlegi anyagi központú világ és az ezotéria abban az értelemben, ahogy az átlagember gondolkodik, semennyire nem fér meg egymás mellett.

Az ÉlményPark személyfüggősége

Felvetődik a kérdés, hogy ez mennyiben függ tőlem. Semennyire. Elkészítettem, feltelepítettem és innentől tőlem függetlenül működik úgy, hogy a szabályai rám is vonatkoznak.

Felelősségrevonási elvek

Mindenképp ide kívánkozik az, hogy az erőszintre emelkedésem részeként "primitív fajjá" minősítettem azt a magukat felsőbbrendűnek beállító társaságot, akiknek a fideszt is köszönhetjük. De most a felelősségrevonás elvéről fogok beszélni, ami kivétel nélkül mindenkit érint, beleértve engem is, vagyis az én tevékenységem is ugyanazon paraméterek alá esik, ami mindenki felé alkalmazásra kerül.

Bizniszmágusok

Ahogy kezd az ÉlményPark érvényesülni, végre kielégíthetem információéhségemet azzal kapcsolatban, hogy abban a konstrukcióban, amiben lopják az energiáinkat, benne van-e a garancia kérdése. Ügyfeleik azt érvényesíthetik-e és ha igen, hogyan.

Az idegenek D-Napja

Ugye a tudatommal jövök vissza és meg is indítottam egy támadást, amire már pár hete utaltam, de mivel az ominózus zónában egyedül vagyok, meg kell nyitnom egy másik frontot is, nehogy a kollektív zónáé legyen a világ. Ez zajlik most.

Idegen diplomácia

Egy példán át mutatom be, mire is gondolok, amikor a Próbáról beszélek. Ez igazából egy gondolkodásmód. Nem tárgyi tudást keresünk és nem kérjük számon az átadott információkat. Mert az átadott információkkal kitörölheted a segged, ha nem jutnak eszedbe éles helyzetben.

Megtisztulás

A vallásos emberek Purgatóriumként ismerik e fogalmat. A vallásos emberek - és most ide vettem azokat az ezósokat is, akik gondolkodás nélkül fogadják el a nekik kínált hitet - közös vonása, hogy egy se látja úgy, hogy a bűneiket nekik kellene megváltaniuk.

Kibulizott ország

Ez a természetes kiválasztódás, a gyenge elbukik. De ezt csak akkor hallani, ha igazolni akarják tetteiket. Amint megfordul a helyzet, már mindjárt nincs természetes kiválasztódás, csak a sírás és a vádözön. Érdekességek a rendszerváltás körül, hogyan, miért és hova jutottunk.

Isten ellen

Valójában nem isten ellen, bár az tény, hogy egy megszállás esetén a megszálltaknak ezt simán be lehet adni. Nem is kell hozzá különösen semmi, hisz amúgy is hisznek istenben és mindez csak technikai kérdés. Szórakoztatva is el tudom magyarázni.

Mennyire komoly, Drágám?

Időnként kisnovellákat írok, melyek a párbeszédekre épülnek. Belekezdtem egy ilyenbe, de túl nyersnek érezték a kritikusok, ezért sokkal művészibbre fogtam a figurát.

A nők és én

Ugye 20 éve meditálok egy lakásban ülve bevétel nélkül, azaz elmondhatom, hogy az életemnek csak egy röpke epizódjában találkozott egymással e két fogalom.

Zenei varázslat

Itt lakom a Sziget mellett. Nekem auratávolság. El sem tudtam kerülni, úgy hívom TV mágia, de működik az interneten is. Szóval nem kell személyesen találkoznunk, akár a világ másik felén is beavatási távolságba kerülhetsz, nekem csak arról kellett gondoskodnom, hogy közben biztosan ne unatkozz.

Ébred már az Oroszlán

Érdekes kirándulás vár azokra, akik nekilátnak ennek az előadásnak a megtekintésének. Négy részből álló komoly előadásról beszélünk.

Anti Krisztus

Ha ott lenne az internet és a youtube, valamint biztos tudsz mást is, mint a vizet borrá változtatni, tuti nem mennél világ körüli útra egy vas nélkül, mert senki se lenne kíváncsi rád. Ugyanis mindenki az interneten és a youtube-on lóg.

A Korán

Egykoron még divat volt az egzotikus iszlám. Akkor jöjjön kicsit több információ a kelleténél. Azt jó, ha tudjátok, hogy az ilyen energiákban nem hívő Nyugat engedte, hogy ceruzapiramisok épüljenek, amiket ti mecseteknek ismertek a területükön. Eleinte azért, hogy a vendégmunkásoknak legyen, aztán azért, hogy a sok bűnözőnek legyen hova menni a bűnözés helyett, de aki lát, az jól látja, mire is vannak valójában.

A Talmud

Két percet tekintém meg e filmből, ami alant látható. E két perc elég vala, hogy e videót közzé tegyem, szélesítve látószögeteket. Ugyanis amit addig hallám, az megerősíté az Arvisura híreit Jézusról. Hogy mit hallám ezután, az véletek együtt teszem.

Miért nem merték ezt Tibetben?

Azt gondolom azzal mindenki egyetért, hogy a spiritualitást a jelenlegi Földön a legmagasabb szinten Tibetben űzik. Tényleg mindent alárendelnek ennek és rendkívül komoly tudást halmoztak fel a témában.

Rövid helyzetértékelés a felemelkedésről

Időnként visszatérek erre a témára, ugyanis a mi perspektívánkból fordítva látszik minden. Valamint a probléma megoldásáról is ejtek néhány szót.

Polt Pot

Kíváncsi vagyok elvisznek-e a rendőrök vagy maradok a fidesz halállistáján. Röviden, tömören és érthetően a véleményem Orbán Viktorról.

A Fekete Lyuk marketingtechnika

Aki ismer, az tudja, hogy a pedantomán prcízizmus nem igazán jellemzi személyiségemet, már ha a lakásom a személyiségemet tükrözi vissza. Ezért volt hatalmas meglepetés az ÉlményPark részletekig ható kidolgozottsága azoknak, akik úgy gondolták, csak meditáljak nyugodtan, majd egy kis hibán bejutnak és átveszik az irányítását.

A földönkívüli program

Sokan tévedésből azt gondolják, hogy én a Szíriusz ellensége vagyok. Nem, én a hülyeség ellensége vagyok és ha szíriuszi hülyékkel hoz össze a sors, akkor nem fogom a seggüket nyalni, csak mert szíriusziak. Magyar hangjuk azok a szentfazekak, akiknek mikor spirituális megtapasztalásaik vannak, azonnal megtért hittérítő birkákká válnak, ahelyett, hogy beszállnának a munkába.

Az időutazás kérdései

Ebben a témában két szintet különböztetünk meg. Az egyik egy valóság egy idővonalában gondolkodik, míg a másik ennél jóval rugalmasabb. Mindkettő egyformán lényeges, ugyanis ha a rugalmas haza akar menni, azt a másik biztosítja számára.

Szakterületek

Érdek, érzés, vágy, gondolat. Ne hamarkodd el, hisz a gondolathoz például idő kell. Azoknak szól, akik bekapcsolódnának az elméjükkel a rendszerhelyreállító programba. Az elméd azonnal is beindulhat rá, ám akár évek is eltelhetnek, mire a későbbieket össze tudod kapcsolni a jelennel. Akkor vagy a helyes úton, ha a felsoroltakból mind a négy egyszerre jelen van.

Megszállás a gyakorlatban

Ha a megszállásokról beszélünk, az valójában egy homályosan értett dolog, aminek lényege az, hogy az ember külső befolyás alá kerül. Ideje erről kicsit bővebben beszélni.

Az én rasszizmusom

Rájöttem, ha rasszista vagyok, akkor ezek úgyis tudják, hogy nincs mögöttem ideológia és azok is békén hagynak. Tudok nyugodtan dolgozni.

Szervezett zaklatás

Ez egy olyan célirányos és meglehetősen gusztustalan művelet, aminek célja a célpont megzavarása, szétesése, miközben a célpont elfelejti, ha meg akarnák ölni, már megölték volna.

Vajon isten Egy?

Volt egy bizonyos értelemben vett tárgyalás egy földönkívüli csoporttal, ami soha nem jött volna létre, ha nem gyorsíindítom az ÉlményParkot pár éve. Ebből a beszélgetésből megtudtam valamit, amire most reagálnék. Ugyanis a hivatalos kapcsolatfelvétel egyik akadálya a vallás. Ha ide nálunk fejlettebb idegenek föntről megérkeznek és nem abban hisznek, amiben mi, az véget vet a Vatikánnak és a többi olyan vallásnak, ami nem tolerál más istennel kapcsolatos eszmerendszereket.

Színészek

Felkészültnek kell lenni bármire. Ezt tanítani nem tudom lehet-e, mert tehetség vagyok és nem tanultam soha ilyesmit. Most egy olyan aspektusáról fogok beszélni, aminek nem sok jelentőségét látni elsőre, pedig nagyon sok múlik rajta. Ugyanis ha nem tudsz semleges maradni, reflektorként fogsz felvillanni ott, ahol nagyon nem kellene. Ezért ez is a próbák között van.

Üzenet a világelitnek

Ha a UPC-nek fizetsz, attól a Digi még lekapcsol.

Megfelelés

Minden frázis üres, amíg meg nem érsz arra, hogy megértsd. Az ember fejlődési szakaszokon megy át, ami egy normális világban úgy néz ki, hogy minél becsületesebb vagy, amihez hozzá jön a tapasztalat, a tanulás, a szorgalom, a tehetség, akkor felfelé jutsz a ranglétrán. Na ezt tette tönkre az idegen beavatkozás, ahol az előrejutáshoz elég a seggnyalás. Ha önmagadra nézel, mi az egyetlen dolog, ami miatt előre akarsz jutni egy ilyen világban? Meg akarsz ezeknek felelni? A frázis szerint önmagadnak felelj meg.

1ST1 és ÉlményPark

Bizonyos időszakonként visszatérek erre, mert nem feltételezem mindenkiről, hogy nekiáll utánanézni. Az ÉlményPark egy független spirituális keretrendszer, mely a kollektív tudaton fut, 1ST1 pedig egy hasonó dolog az egyéni tudaton. A kettő funkciója is jelentősen eltér.

Diplomáciai tanácsok

Aki a gondolataival a segítőivel vagy az angyalokkal kommunikál, az elméletileg minden esetben diplomáciai kapcsolatot jelent, a gyakorlatban azonban alá-fölérendeltség alakult ki.

Az okos ember

Ugye azért az vélelmezhető, ha tudathálózaton futó holo operációs rendszert készítek, amit egy vallásos ember simán láthatna egy új vallásnak is, egy ezós mester pedig új ezoterikus irányzatnak, ám én maradok a földön, akkor képes lehetek olyan egyszerű dolgokra, mint a gondolataitok szkennelése.

Bekapcsolódás a világ helyreállításába

Tulajdonképp egy Casting, amit ti régiesen Próbának neveztek.

Extra védelem

Az ÉlményParkban az admin funkciók paraméterek alapján működnek, míg a játék zajlik konkrétumokban. Bizonyos okok indokolják egyes paramétereknek megfelelő emberek (és az őket segítő lények) különlges spirituális védelmét, ami egyben fizikai védelmet is jelent.

A beavatkozók sztálingrádja

Ha történik valami érdekes, akkor beszámolok róla. Persze tudom, hogy aki olvas, annak minden napom érdekes lenne, ám számomra ezek az idegenek és a velük való kommunikáció az unalom szintjére süllyedt. Nem beszélve az érdektelenségről. Ám most tényleg történt valami érdekes.

A bizalom

Az egyik legnagyobb probléma az egyéni tudatok együttélési rendjét felrúgó égi politizálással, hogy az általuk okozott károk begyógyulása nem megy egyik napról a másikra az általuk megszokott parancsszóra. Amit különösen akkor sínylenek meg, amikor hirtelen nekik lenne szükségük azokra.

Magasabb dimenziós problémamegoldás

És itt a magasabbat kihangsúlyoznám.

Második valóság

Ez egy sejtés, ami eltérő területeken szerzett információk logikai kapcsolatával született.

Mennyire könnyű manipulálni az emberiséget?

Nagyon könnyű.

Ősi idegenek

History TV, kritika. A legtöbbet használt szó a "lehet".

Átlépés

Amióta elértem a havi időléptéket, hónapról hónapra történnek az átlépések. Ezek tudati átlépések és úgy zajlanak, hogy hol kisebb, hol nagyobb lépéseket teszek.