Kezdem azt érezni, hogy amit elmondhattam, azt elmondtam. Ha valami említésre érdemes történik, itt megjelenik. De az ÉlményPark Blog továbbra is napi szinten működik.

Az idegen megszállás elleni stratégia

Ha magasabb dimenzióban egyszerre indul több fronton egy akció, az 3D-ben szakaszosan történik és az idő miatt olyan félreértéseket kelthet, mintha valaki oldalán szállnék be a másikkal szemben. Nos ha voltak is ilyen félreértések, mostanra biztosan alábbhagytak, mert a ma indított akció elég látványosra sikeredett.

Hogy milyen sorrendben történnek a műveletek, azt sem én döntöm el, vagyis én programoztam le azt a logikát, ami a sorrendet maghatározza, amihez tartom magam. Ezt érdemes megszoknotok, hogy itt nem az van, hogy van a főnök, aki mindent tud és aki engedélye nélkül nincs ugrálás. Itt nincs statikus főnök, hanem mindig az a főnök, aki épp a legalkalmasabb és legrátermettebb az adott feladatra. A helyszínen lévők döntési jogköre igen magas, aminek feltétele a kiemelkedő személyzeti politika. Itt minden folyamat a spirituális csatornán fut, azaz könnyen lehet, hogy a részt vevők között nincs semmilyen emberi kapcsolat.

Ez a stratégia az idegen megszállás tanulmányozása során alakult ki, ami beférkőzik az emberek közé, így a csoportokba szerveződés sokszor hátrányt jelent velük szemen. Mivel az idegen beavatkozás a számukra ellenségnek tekintett Nyugat felé indult, hogy azt lebénítva bukkanjanak fel a saját embereik, az első művelet is a Nyugat ellen irányult. A Nyugat megszállásával pedig elzárható az embereik felé kiépített csatorna. A zárás után pedig megindult a Kelettel szembeni művelet, akiknek azt a szerepet szánták, hogy a világképükkel felváltsák a nyugatit.

Ezzel egyidőben fölfelé is csapásokat mértem, hogy ne tudják a műveleteimet akadályozni, ez sok olyan ezoterikus csoportban fennakadásokat okozhat, akik a jelentőségénél nagyobb mértékben hagyatkoznak az égi vezetésre. A cél a Föld teljes megszállása és az idegen beavatkozás felszámolása. Ezt úgy értsétek, hogy kivétel nélkül minden külső művelet megszakad, aminek olyan gyakorlati következményei lehetnek, mint a kábultságérzet, bizonytalanság és hasonló tünetek. Az összes idegen művelet kiiktatásának elsőszámú oka, hogy vis maiort idézzek elő, mert alapjaiban ezeknek a lényeknek nincsenek rossz szándékaik csak egyszerűen innen nézve tök hülyék, mert nem használják agyuk racionális féltekéjét úgy, ahogy ti sem az intuitívot. A kudarc az ő világaikban egyenlő az árulással és a vis maior célja az, hogy ennek következményeitől mentesüljenek. Természetesen a hatalomátvétel után azok a csoportok azonnal vissza lesznek engedve, akik tevékenységével szemben nem emelhető kifogás.

Számomra ebben a legnehezebb a megfelelő alkalom kivárása volt, miközben bevétel nélkül kellett ücsörögnöm és bámulnom, ami a szemem előtt zajlik. A dolgot megkönnyíti számomra az, hogy a tudatszintem miatt elért rangom az idegenek számára egyre nyilvánvalóbbá kezd válni, ami nélkül bármilyen Földet célzó helyzetrendezési kísérlet kudarcra lenne ítélve. Ennek az még a gyakorlati jelentősége, hogy megfigyeléseim szerint az idegenek, ha nem érzékelik a hatalmukat a környezeten, attól pánikba esnek és túlzott erőszakkal reagálnak, így lényegessé vált az anyabolygóik felé elküldött feltétel nélküli megadásra történő felszólítás, ami minden bizonnyal komoly teológiai vitákra fogja őket késztetni.

Ismét leszögezném, hogy a saját fejlesztésű spirituális keretrendszeremnek azért adtam az Élménypark nevet, mert ez fejezi ki a címben legérthetőbben a fizikai sík lényegét. Amin a fizikai síkot és az ahhoz köthető álomtartományokat, vagyis a fizikai kapcsolódásokkal rendelkező spirituális tartományokat értem. Ez pedig nem azt jelenti, hogy enyém a Föld, hanem azt, hogy az ÉlményPark vezérli a teljes multiverzumot és a Föld az a bolygó, ahol én a fizikai testemben ezt megvalósítottam. Ennek megértése komoly kihívások elé állítja a multiverzum minden ezzel foglalkozó lényét, ám ez sajnos elkerülhetetlen pár olyan lény miatt, akik nem tudtak ellenállni pár olyan dolognak, amire nem voltak felkészülve. Ez a felkészületlenség aztán olyan meggodolatlan lépésekre késztette őket, amivel olyan szintű műveletekre kezdtek komoly veszélyt jelenteni, amikről soha nem szereztetek volna tudomást, ha ezek nem kezdik el tönkretenni a világot. Amit ők a maguk egyszerű módján szintén helyzetrendezésnek látnak, hisz ha kiiktatnak minden ellenvéleményt és bevezetik az egyetlen világot, amit ismernek, azzal rendezték a problémát, nem?

Hát nem. Viszont sikerült felküzdeniük magukat a fő problémák közé.