Kezdem azt érezni, hogy amit elmondhattam, azt elmondtam. Ha valami említésre érdemes történik, itt megjelenik. De az ÉlményPark Blog továbbra is napi szinten működik.

Melyik oldalon állsz?

- Te kivel vagy?
- Miért lennék én bármelyik majommal is?

- Nem igazán tudunk téged hova behelyezni.
- Erről beszélnek az ezoterikus könyvek. Ne hagyad, hogy besaktulyázzanak. Itt láthatod élőben, hogyan kell csinálni.
- Hol liberális, hol fasisztoid, hol konzervatív, hol szocialista.
- A kommunistát kihagytad.
- Ez valamiféle katyvasz?
- Ha látod a szivárványt, nem kell színt választanod magadnak.
- Milyen ideológia áll mögötted?
- Vízöntő.
- Az milyen?
- Olvass el egy jó horoszkópot.
- Ki irányítja tetteidet?
- Hogy is szól az indián isten definíció? Olyan személytelen intelligencia, mely irányítja cselekedeteidet, mégis engedelmeskedik akaratodnak.
- Jó, másképp kérdezem. Honnan tudod, mikor mit kell tenned?
- Onnan, hogy túljutottam azon, amibe minden ember beleszalad, hogy bizonytalan, jó-e amit csinál. Már jó régen. Ez egy szint a belső fejlődésben. A elején mindenki megbízik a belső hangban, ám idővel ebbe beleszólnak mások is. Ugyanaz a helyzet áll elő, ami a külső hangoknál, hogy sokan sokfélét mondanak és neked továbbra is tartanod kell a saját utadat úgy, hogy igyekszel ráismerni a saját belső hangodra. Azaz semmi sem változik, csak a nehézségi szint.
- Hibázol is?
- Ez filozófiai kérdés. Egy bizonyos szinttől nem is értik ezt a kérdést, mert semmi sincs véletlenül, de én értem, hogy érted. Van, hogy ezt érzem, ám amikor elmélkedem rajta, mindig érkezik egy olyan látószögű magyarázat, ami igazolja. Inkább az lenne a jó kérdés, hogy lehetne-e másképp, vagy jobban. Biztos lehetne, de ilyen értelemben egyáltalán nem vagyok rossz. Ha valamit másképp is lehetett volna, abból tanulok. Jó vagyok abban, amit csinálok, de hiba lenne tökéletesnek képzelnem magam.
- Egyezteted te ezeket, amiket ezen a weboldalon írsz valakivel?
- Nem.
- Miért?
- Mert nem ismernek el abban a szerepben, amibe helyeztem magam. Ezért senki sem érkezett akkor, amikor ezeket a dolgokat leprogramoztam. Azóta eltelt annyi év, hogy most kezdenek ide leérni. Most vagyunk abban a korszakban, hogy a fejem fölötti lények egy része már látja a valós rangomat, a másik része még mindig durván sérteget.
- Miért és mivel?
- Az anyámat szídják és azért, mert nem fogadják el azt, hogy a megszállásukkal egyáltalán nincs vége a meccsnek, sőt, nálam még csak most kezdődik. Olyanok, hogy ha valakit megszállnak, azt már örökre a szolgájuknak tekintik, csak velem ezt nagyon benézték és gondolom új nekik ez a helyzet.
- Hogy magyarázod el nekik?
- Az egyetlen nyelven, amit értenek. Az erő nyelvén. Akik ezt távolról nézik, nem is értik, hol tanultam meg így tárgyalni.
- Minek nevezed azt, amit itt csinálsz?
- A beavatkozásba avatkozásnak.
- Röviden el tudod mondani a lényeget?
- Az elején úgy próbáltam velük beszélni, ahogy egy fejlett lény teszi egy másikkal. Az egyik szóba sem állt velem, a másik úgy tett, de közben megszállt, a harmadik összevissza hazudozott, a negyedik meg még a saját szerződéseire is szarik, de tovább nem folytatnám, úgy döntöttem, hogy csinálok egy mindenkitől független spirituális keretrendszert és nekiállok egyedül. Ennek léptünk most be egy olyan stádiumába, amikor a felek rájönnek, hogy ez nem hogy frankó, de esélyük sincs megállítani.
- Akkor nem állsz egyik oldalon sem.
- A magam oldalán állok. Bár ez inkább egy szint.
- Ki az a "magam"?
- Jó kérdés. Alapban az az ember, aki ezt itt írja és aki XD-ben elkészítette azokat a programokat, amiket itt csak meghív, ha kell neki valami.
- Hol van az az XD?
- Mindenki feje fölött, tök mindegy hány dimenziós.
- Akkor azt állítod, hogy te lennél isten?
- Ezeknek a szemszögéből biztosan. De a Sátánt jobban szeretem, mert azt jobban elfogadják az emberek. Nekem sincs vele bajom, hisz ez a legszabadabb szerep.
- Hol találtál rá istenre?
- Önmagamban. Az előbb el is mondtam hogyan.
- Te istent hogy látod?
- Filozófiai értelemben, ugyanis bizonyítékot még nem találtam a létezésésre, bár az ellenkezőjére sem.
- Mikor érsz a kutatásaid végére?
- Szerintem soha. Mindenkinek így a legjobb.
- Ha te vagy isten, akkor ott a bizonyíték, nem?
- Sajnos nem vagyok vallásos és ez bizony megköveteli az előzetes hitet, ám én ilyesmire csak a megdönthetetlen bizonyíték után vagyok hajlandó.
- Te most szórakozol velem?
- Figyelj, isten már akkor létezik, ha definiálni tudod, ugyanis ebben az esetben már biztosan létrehoztad a hiteddel. Ilyen ez a játék, vagyis ez a hologram, amit te a valóságnak látsz. Ha a szent micimackóban hiszel, azt is létre tudod hozni az Álom, vagyis a spirituális valóság szintjén.
- De mit csinálsz tulajdonképpen?
- Rendbe teszem a játékot.
- Mi neked ebben az üzlet?
- Az elején semi sem volt, mert teljesen önzetlen volt feladat formájában. De a sok hülye azt vallja, hogy "semmi sincs ingyen" és a világ igazodik hitükhöz. Ebből lett az, hogy az alapverzió mindenkinek ingyenes, ami mindent tartalmaz, ami szükséges a tudatszint váltáshoz. Valamint van egy úgynevezett emelt szintű szolgáltatás, amiben már tényleg van üzlet, de erről nehéz lenne beszélnem, mert ti csak egy szűk szeletét látjátok.
- De ki vagy?
- Isten.