Miért nem merték ezt Tibetben?

Azt gondolom azzal mindenki egyetért, hogy a spiritualitást a jelenlegi Földön a legmagasabb szinten Tibetben űzik. Tényleg mindent alárendelnek ennek és rendkívül komoly tudást halmoztak fel a témában.

Amikor adat- és bizonyítékgyűjtés céljából annak idején felkerestem pár ezós csoportot, én úgy mentem oda, hogy az egyéni utamat járom, amihez támpontokat kerestem. Külső szemmel nézve tényleg naiv módon, vagyis komolyan véve mindazt, amiről ezek beszélnek. Persze volt, ahol korrekt emberekkel találkoztam, ám nem véletlenül nem törekszem ilyen csoport létrehozására, ugyanis elképesztően nehéz egy ilyen világban elkerülni a szektásodást.


Szekták nem csak vallási köntösben jelenhetnek meg

A szektásodás oka a beavatkozó idegenek angyalok hierarchiájában és a földi ember gyarlóságában keresendő. Ahol személyes hatalmak élednek, ott nagy a kísértés arra, hogy ezt úgy kezeljék a spirituális világ energiabankárjai, mintha a hozzájuk forduló emberek beavatásai az övék lennének. Tulajdonképp ilyen szemmel nézve az egyházak amolyan állami nagyvállalat módjára működve lehetnének sokkal rosszabbak is, pláne összehasonlítva azzal, hogy egyes kisegyházak vezetői miket művelnek. Persze a középkorban az inkvizíció és a máglyahalál idején voltak ők sokkal rosszabbak is, de a mai mintájuk békés és toleráns. Ám nagyon nehéz úgy a hit világában embereket összefogni, hogy azok tolerálják más emberek véleményét, hisz a fölöttük lévő megszállók sem teszik, akik elvileg a főnökei a csoport vezetőjének, aki dolga visszafogni ezeket az embereket.


Minden jó poén mögött ott az igazság
 
Ha te egy ilyen csoport tagja lennél, mernél olyat tenni, amitől hivatalosan elkárhozol, nem hivatalosan pedig veszélyt jelentene a csoportra, annak hitére? Na így vannak ezzel Tibetben is.


Utólag a képet összerakva tisztán látszott, hogy valakik egy balekot kerestek egy meghatározott körből, akinek aztán hozzáférhetnek a beavatásaihoz. Én pedig valószínűleg egy olyan hiú mestert kerestem, aki egy balekot keresett, hogy hozzáférjek ahhoz a tartományhoz, aminek megléte erősen megkérdőjelezné a fennálló hatalmi rendet az univerzumban. Akkor még nem tudtam, hogy hiú mestert keresek, az élet vitt oda, ahova. A hajtóművet a zsidóknak köszönhetem, akik amikor rájöttek arra, mi készül, kilőtték a tudatomat oda, ahonnan még senki sem tért vissza. Azt gondolták, ateistaként nem élem túl az első másodperceket. Ám én nem vagyok ateista, mert egy ateista tagadja isten létezését. Én viszont tudományos szemmel vizsgálom a spiritualitást, azaz nincs isten létére bizonyíték, de arra sincs, hogy nem létezik. Ezért istenkeresésnek értelmezték a dolgot és ilyen értelemben őket is elkezdte érdekelni a dolog, hogy mire jutok. Ehhez amúgy nagyon tiszta embernek kell lenni, akiket balekoknak tekintenek itt lenn, azaz minden logikus.

A mélytransz tartomány olyan, mintha a hypertérben nyitnék egy újabb hyperteret. Ha előtte nem próbálnak meg többször kinyírni nem szenvedek párszor súlyos fejsérülést, az agyam biztos nem lett volna képes ezt lekezelni. Minden ilyen után sikeresen újrarendeztem a tudatom, hogy egyre csak értelmesebb lettem és elértem azt a határt, amikor már elkezdtek nem érteni és mint tudjuk, a majmok bolondnak nézik azt, akit nem értenek. A visszatérésem időszakában elkezdtem az értelmes élet nyomait kutatni a lakásajtómon túl és elmondhatom, hogy már vannak bíztató eredményeim. A sok sértődés és a pitiáner hatalmi játszmák világába érve úgy érzem magam mint egy állatkertben, ahol mindenki embernek van öltözve.

Persze értem a dolgot, hogy ti nem vagytok majmok, hanem értelmes, gondolkodó emberek, akiket logikai ráció nélküli lények szálltak meg, akik viselkedési- és jellemintája hat rátok. Ám azt is értem, ezek a lények miért szálltak meg titeket és mivel eddig is problémamegoldással foglalkoztam a (sokkal) magasabb dimenziós szinteken, itt is kitaláltam rá valamit. A probléma ott van, hogy azok a fütyik, akiknek hatalmát ezek az új fütyik veszélyeztetik, meg vannak rémülve, mert nekik kezd leesni, hogy kivé is váltam és honnan is érkezem vissza. Ezek az új fütyik pedig azért vannak megrémülve, mert ők a régi fütyik hatalmára pályáznak és én ezt veszélyeztetem. De van a bolygón három ember, aki jól is érti, mi zajlik itt és ők tudják, mekkora bajból lett kimentve a seggük, de rájuk nem hallgatnak a bolygó urai, mert az egyik Indiában él, a másik kettő meg tibeti láma.

- Miért poénkodod el? Ezek nagyon komoly dolgok.
- Pont ezért. Ha poén lenne, nagyon komolyan venném.

Én közben igyekszem a dolgot poénra venni, mert aki ilyen hosszú ideig ekkora felelősség mellett dolgozik, azt csak a humorral lehet végig csinálni, másrészről azzal is lehet kompenzálni. Ám minél nagyobb hatalom kerül az itteni emberek kezébe, annál inkább vesztik el a humorérzéküket, amitől olyan hatást keltek a szemükben, mint egy erre méltatlan inkompetens ember, ám mint tudjuk a világ=tükör. Így fel is vettem magamra a legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember szerepét, amit tulajdonképpen róluk mintáztam, hisz ha megnézzük, mit hoztak ki a rendelkezésükre álló lehetőségekből, bátran kimondhatjuk, hogy ezek a legfelelőtlenebbül gondolkodó felelős emberek.

Tudjátok miért tódul ide mindenki még más galaxisokból is, hogy ezt lássák? Mert ezek a legkevésbé sem lovagias emberek és olyan ívekre húzzák a pályát, hogy engem bármi áron kompromittáljanak. Ám mint tudjuk az események végül a legmagasabb dimenziós lény szempontjából állnak össze és az eddigi valaha megtörtént ilyen események a közelébe sem érnek annak, ami itt zajlik.

Ti ebből még nem sokat érezhettek, mert a Buli csak most kezd erre a szintre érni, ahol vagyunk. Az új fütyik kezdik átvenni és megszilárdítani a hatalmukat (Orbán, Trump, stb.) annak az Égnek a biztos támogatásával a hátuk mögött, akik fönn épp most adták meg magukat nekem. Egy üzleti világban felnőtt tisztességes vállalkozó ebben meglátja a lehetőségeket és meg is született a holoszórakoztatás gondolata, lefordítva jegyet szedek azoktól, akik beülnek erre a Show-ra. Amúgy ez úgy született, hogy fönn bármi áron meg akarják menteni ezeket a fütyiket, de ez csak úgy lehetséges, ha érdekemmé válik az életben maradásuk.

- Mennyi tehetséges légtornász van ezen a bolygón!
- Igen, nem panaszkodom.
- Mi ennek a titka?
- Csak le kell venni alóluk a hálót.