Kezdem azt érezni, hogy amit elmondhattam, azt elmondtam. Ha valami említésre érdemes történik, itt megjelenik. De az ÉlményPark Blog továbbra is napi szinten működik.

Psi Holo Gia

Voltak, akikben felvetődött, hogy ha valaki 20 éve csinálja ezt, abba akár bele is bolondulhat és hogy ilyen értelemben mi a helyzet velem. Erre végig figyeltem azon az áron is, hogy bátran eleresztettem magam a blogjaimon, aminek többségét amúgy bezártam. De most szólok, hogy ehhez olyan személyiség is kell az olyan agy mellett, mert a fő nehézséget nem a magány okozza, hanem az emberi szemmel nézve elképzelhetetlenül hülye idegenek, akikkel nem tudom elkerülni a gondolatkommunikációt.

Mivel ezek a lények itteni szemmel nézve rendkívül tiszták, tulajdonképp olyanok, mint a sosem felnövő gyerekek. Bizonyos értelemben én is az vagyok, hisz enélkül alkalmatlan lennék a velük való kommunikációra, ám fenntartottam az alkalmasságomat a földi felnőttekkel történő kommunikációra is. Ennek eredménye, hogy fönn nem értik, miért nem akarok olyan lenni, mint ők és lenn is ugyanez a helyzet. Mindkettő felől állandó hülyézés jön felém és ezt tolerálni, illetve türelemmel viselni a legnehezebb.

Ha valamit meg kellene neveznem, mint fő problémát, akkor a túlterhelés lenne az, aminek vannak felelősei. Lényeges pont itt azért az is, hogy érthetetlen módon vannak olyanok, akik egyszerűen nem képesek elviselni a sikeremet, amivel amúgy a világot teszik kockára az irigység oltárán. A túlterhelés is lehet ennek oka, hogy bármi módon de valahogy ártsanak nekem és ellehetlenítsék a jövőbeni lehetőségeimet.

Szerintem erre pszichésen nem lehet felkészíteni senkit. Itt arról van alapvetően szó, hogy bármire bármikor készen kell állni és úgy kell megtanulni a teljes nyugalomban levő létet, hogy semmi sem történik, ám állandó készültségben vagy. Erre az abszolút rögtönzés a legjobb technika, amihez azonban előtte ki kell alakítani a megfelelő gyakorlatot, hogy az intuitív és a racionális gondolkodás helyes arányában legyél.

A műveleti időhossz kb. 70%-a harci meditáció volt, aminek oka sokszor az időhiány volt, ugyanis magasabb dimenziókban senki sem érti a 3D idővonalat, ahol átlag 20 másodperc állt a rendelkezésemre a döntések meghozatalára. 20 másodperc pedig nem elég arra, hogy mindent elmagyarázz olyan lényeknek, akik eleve ellenségesen állnak hozzád, hisz a híred sokszor megelőz. Képzeljétek el azt, hogy az a fejlesztés jelentette a megoldást, hogy azonnal lövök és utólag megvizsgálva a reakcókat és a helyzetet történik egy olyan korrekció, ahol másodszorra már csak oda lövök, ahova kell. A napjaim 0-24-ben ezzel telnek többnyire ellenséges környezetben olyanokkal, akiknek a világ mellett az életüket mentettem meg, ám nem akarnak hálásak lenni és kurvára nem izgatja őket, hogy én meg nem akarom, hogy hálálkodjanak nekem. Mindenki magából indul ki és így nézve gyorsan megismerhettem mindenkit annyira, hogy ne akarjak tulajdonképp senkitől semmit.

Kialakítottam egy hármas zónát magam körül, ahova a megfelelő emberek kerülhetnek, de azon túl nem érdekel senki és semmi. Megtettem, amit kellett, rendszerszinten állítottam vissza a gyógyult világot, de engem egy majom sem érdekel, akiket kívül is tartok ezen. Hogy miért viselkedem így meg úgy, az az én dolgom, mert magyarázni nem fogom olyanoknak, akik úgyse értenének belőle semmit, ha meg igen, nem hinnék el. Higgyétek el, a hülyékbe egy idő után úgy bele lehet unni, hogy az embernek csak egy vágya lesz, a saját világ, ahol egyedül lehet. Azzal is tisztában vagyok, hogy vannak, akik pont ezt akarják elérni, de most szólok, hogy az elején rontották el, ahol viselkedhettek volna velem úgy, ahogy most felháborodott pofával tőlem elvárnák.

Itt csak a fejlett ember marad, úgy kábé 3100 ember, de ezt már kifejtettem és hiába sóvárognak fölöttem, nem sokáig maradnak fölöttem. Az önjelölt orvosoknak és pszichológusoknak azt üzenem, hogy nem alkalmasak teljesítményem megítélésére, sem arra, hogy megértsék, mivel/kivel is állnak szemben. A saját világom testreszabásához senkinek semmi köze, amiben minden bizonnyal megragadom az alkalmat arra, hogy kieresszem a gőzt. Az ilyen mentegetőzésekre, hogy "parancsra tettem", meg "én ezt nem tudtam", meg "jót akartam" nem vagyok kíváncsi, mert pontosan tudom, hogy amikor meg lehetett volna tagadni a parancsot, nem tették, amikor meg lehetett volna tudni, nem érdekelte őket, de azt aláírom, hogy jót akartak maguknak és a haveroknak.

Magam is nagyon jól tudom, hogy mit és hogyan, sokkal jobban, mint az önjelölt segítők, akikkel az a tapasztalatom, hogy közülük csak nagyon kevés az önzetlen. Egy jó tanács a végére. Ígéretekre ne mozdulj, mert ritkán tartják be és ha valaminek nem mondják meg előre az árát, az mindig nagyon drága lesz a végére. Az a hármas zóna azért szükséges, hogy benne ugyanolyan maradhassak, amilyen voltam, ám azon kívül nem ajánlom senkinek, hogy kíváncsi legyen arra, milyenné váltam miattuk.