Kezdem azt érezni, hogy amit elmondhattam, azt elmondtam. Ha valami említésre érdemes történik, itt megjelenik. De az ÉlményPark Blog továbbra is napi szinten működik.

A vallás fogságában

Figyelem, nem azt mondtam, hogy a hit fogságában. Ám a hitet használják a vallások, amik kivétel nélkül téves értelmezéseken alapulnak. Ugyanis ha felbukkan egy tanító, ő mindig magasabb látószögön van, mint a tanításait értelmezők. Akik célja minden esetben a mások feletti uralom. Ezért tört ki ennyi háború isten nevében.

Akik uralomra törnek, minden esetben ki kell találniuk és meg kell szervezniük azt, a többi ember, akik az uralma alatt vannak, mihez kezdjenek az idővel. Erre mindenféle megoldások születtek. Afrikában a kerszténység és az iszlám határa megegyezik azzal a geológiai határvonallal, ahol véget ér a termőföld és kezdődik a sivatag. Akik a földeken dolgoznak, nem érnek rá egész nap imádkozni. Az iszlám tehát alapvetően egy siavatagi körülményekre kitalált vallás.

Tibetben sem lehet egész nap se dolgozni, se bulizni, mert fönn a hegyek között olyan kurva hideg van, hogy az embereknek két választásuk van, lámák lesznek vagy parasztok. Figyelem, itt most nem a dél-amerikai lámákról beszélek, amik a tevék rokonai és ezt fontos leszögeznem, mert törekszem a pontos érthetőségre. A tibeti vallásra a legjobb jellemzést a Dalai Láma adta, aki elmondta, ha a kínaiak nem törnek be Tibetbe, ő soha nem ismerte volna meg a világot, mert szigorú rituálék szerint kellett volna élnie, amik minden napjának minden percét előírták volna. Ha azt mondanám, hogy szabad Tibet, az a kínaiak elküldése mellett a kolostorok lerombolását is jelentené.

Amikor bűnös világról beszélnek és ezen a nyugati civilizációt értik, az a sok bűn úgy lesz bűn, hogy kinevezik azzá. Ugye a vallásoktól tudjuk, hogy mi történik halálunk után és én is megjártam ezt az utat, ahol úgy éltem túl az első két percet, hogy nem találtak rajtam fogást. Akik oda küldtek, tudták, hogy nem vagyok meg sem keresztelve, azaz biztosra vették a végemet, ám arra ők se számíthattak, hogy a legnagyobb vád, amivel illetni tudtak egy kutya pofánvágása volt és azt sem én követtem el, hanem csak ott voltam és engem is váratlanul ért. Amúgy nagyon sok múlik azon is, hogy milyen dumád van és az rendszerben áll-e a saját hiteddel. Nekem jó dumám volt és rendszerben állt. Az, hogy ateista vagyok csakis annak tudható be, hogy nincs rá szó, hogy mi vagyok, hisz egy ateista tagadja isten létezését, ám én nem tagadtam soha, csak nem találtam rá bizonyítékot, mint ahogy az ellenkezőjére sem.

Amikor ez kiderült, arra jutottak, hogy ez istenkeresés és engedtek tovább keresni. Így jutottam el a 42. dimenzióig, de ettől függetlenül, amikor mutogatok fölfelé a sok hülyének és mind arra is néz, mindenki el is felejti, ha egy moziban nézik azt a bazi nagy vásznat, az egy pontból vetít kifelé. De még így se az 1. dimenziót nevezném a Forrásnak, amihez inkább a nulladik jelzőt társítanám. Ám a mozivászonról felesleges a 0. dimenzióval foglalkozni, mint ahogy a filmekben sem Bruce Willis egy nézését nézed, hanem a számtalan karaktert, amit ő azzal az egy nézésével megformál. Azaz tudod, hogy ő Bruce Willis, ám mégis a szerepével azonosulsz és nem vele.

Hollywood mégis kiváló tükre a vallásoknak, mert úgy vagytok a fogásában, hogy észre se veszitek. Hisz amikor terroristákra vadásznak, csak úgy értheted meg a sztorit, ha elfogadod, hogy azok az emberek terroristák (a saját hazájukban) és az amerikai katonák a jó fiúk (a terroristák hazájában). Mivel ilyeneket sokat nézel, másnap úgy kelsz fel, hogy azok az emberek megmaradnak terroristáknak és az amerikai katonák a jófiúknak. Amikor a papot vagy az öltönyös lelkészt hallgatod, ő is állandóan ugyanazokat mondja, amit előbb utóbb elfogad a tömeg igazságnak. Azt hiszem Göbbels vitte ezt a politikában tökélyre és a fidesz is sikerrel alkalmazza az izraeli politikai tanácsadói javaslatára.

Az egész onnan indul, hogy te keveset tudsz és kell egy szakember, aki sokat tud arról, amiről te keveset tudsz. Most kezdtem nemrég egy lakásfelújításba, amiről nem tudok semmit, mégis egész jól haladok vele. Az előzménye az, hogy megtudtam egy szakembertől, hogy ez mennyibe kerülne és rájöttem, ha megveszem a festékszóró gépet, meg a kézicsiszolót, meg a festékeket és nekiállok magam, még így se vagyok annak a számnak a közelében sem. Nem rohanok vele sehova, lassan is haladok és elkövetek hibákat, amikből tanulok, de még így is sokkal, de sokkal jobban járok, mintha szakemberhez fordulnék. Vegyétek úgy, hogy ez most egy keleti történet volt, csak nyugati díszlettel, a tanulsága ugyanaz. Ha elkezdesz a spiritualitással foglalkozni, lehet, sokkal jobban jársz, ha magad csinálod, mintha szakemberhez fordulnál.

Az ÉlményPark ilyen értelemben olyan, mintha bemennél egy boltba, ahol mindenféle telepítőlemezek vannak. Van kereszténység telepítőlemez, van ezoterikus csoport telepítőlemez és most jött ki egy új, ami olyan, mint a linux. Most már van NET és COM verzióban. Az egyik azoknak, akiket mélyebben érdekel és egy olyan, amit csak használni kell. Már van szakmai fórum is, ahol figyelni lehet az eseményeket, de ne számítsatok irodahálózatra, vagyis templomokra, mert ez már a modern kor, ahol ügyfeleink a gondolatban elérhető személyes ügyfélkapun keresztül intézik ügyeiket. Ez a weboldal itt, amin épp ezt olvasod pedig már az egyik játék, amit te kicsit archaikus módon még mindig a mindennapi életednek nevezel.

A végén pedig kiderül, hogy te nem a hit miatt jársz templomba, hanem azért, mert nem bírod elviselni az egyedüllétet és azt hiszed, egy közösség tagjának lenni jobb. De akkor miért nem keresel magadhoz való embereket?